péntek, március 09, 2007

Évi kérdése

Kicsit el vagyok maradva a blogírással. A héten két új kérdés is született, és még nem válaszoltam egyikre sem. Nem szép!
Jöjjön az első:
Hogyan rendszerezed és tartod számon a magazinjaidat, mintáidat?

Be kell hogy valljam, egyenlőre nagy rendszer nincs. Időhiány, lustaság... nem tudom.
A gépen lévő minták között sem ártana rendet tenni, mikor elkezdtem mentegetni, még nem igazán értettem a dologhoz, ezért elég hektikus a mintás mappám, már vannak kezdemények, hogy normális legyen, de nagyon nem az igazi. Viszont sajnálom az időt a rendezgetésre, mindig van jobb dolgom (ha más nem, hímzősblogokat olvasgatni :-))

A papíralapon lévő mintáim gyakorlatilag kizárólag magazinok, illetve kiadványok, eltekintve néhány, már elkészült kit mintájától. Ezeket igyekszem megjelenési sorrendben, papucsokba rendszerezni, de egyrészt folyton kifogyok a helyből (mindenhova gyerekjátékok költöznek szép lassan valahogy :-)), másrészt nem mindig vagyok elég rendes hozzá, hogy amit kivettem átlapozni (hármasával-négyesével persze, mert ki tudja, melyikben lesz, amelyiket szeretném), azt vissza is tegyem egyből a helyére. Kb. havonta egyszer elkap a láz, akkor szépen rendbeteszem őket, hogy újra indulhasson minden előlről.

Szóval, ne rólam vegyetek példát!

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Hát nálam is őskáosz van most...találtam egy szatyi magazint-meg is örültem borzasztóan,erre semmi értelmes "Évis" minta nem volt bennük, sarokba vágtam és bánatomban bevásároltam Zsuzsinál ... a durva, h. tudom hogy millió mindenem van, de hogy hol!!!!????